Sajnos egyre többen járnak tévúton. És ez nemre, korra való tekintet nélkül igaz.
A szülők azért járnak tévúton, mert azt hiszik, hogy a gyerek felnő magától. Az iskola nem nevel, a szülő sem. A szülő ad a gyereknek enni, megvesz neki mindent, megad neki olyasmit, amit nem kellene. De nem ad neki szeretetet, időt, törődést, nem fejleszti a tudását, az érzelmi világát, nem mutat jó példát. Azt hiszi, ha a gyerek elvégez egy neve nincs – vagy akár neves - iskolát, kap egy diplomát, akkor az elég. Hát nem, kedves szülők, ez nem elég. Döbbenet, hogy - tisztelet a kivételnek - a régen „csak” érettségizett értelmiség százszor többet tudott, mint a mai egyetemet végzettek. Gyerekkorban kell megmutatni a gyereknek a világot: a szépet, a jót, a művészeteket, a viselkedési normákat, élményt adni, megtanítani, érezni, érzelmet kimutatni, szeretni, tisztelni.
A gyerekek is tévúton vannak, mert szófogadatlanok és tiszteletlenek. Feltehetően szülői sugallatra ők is azt hiszik, hogy egy diplomától többek lesznek. Túl korán érnek, és ezért mindent meg is tesznek, hogy így legyen. De hova sietnek? Miért nem élik meg a gyerek éveiket gyerekként?
A tanintézetek is tévúton vannak, mert csak és kizárólag lexikális tudást próbálnak a gyerekekbe tömni. Semmi gyakorlat, semmi praktikum, semmi nevelés.
És tévúton van a munkahely, az egész társadalom, mert csak a papírforma számít, az embert senki nem nézi mögötte, az már senkit nem érdekel.
Judit
