Mindig érdekeltek a számok, hogy mennyit kell még aludni, milyen messze van valami, hány év múlva lesz ez vagy az. Aztán eljött az idő, amikor a 2-es szám lett az életemben a legfontosabb: én és a párom,mindig ketten.
Biztosan tudtam, hogy ez soha nem is fog változni, mi ketten örökké. Sokáig még számolgattam, de már mindig csak kettőig. Aztán lassan leszoktam erről. De valahogy egyszer csak ismét előjött a számolhatnékom. A párom nem értette mi bajom van, egyébként én sem, csak valahogy rossz érzésem támadt. Egyik éjjel rosszat álmodtam. Belém hasított a hármas szám. De vajon miért?
Reggel mondtam is a páromnak, hogy rosszat álmodtam. Furcsán nézett rám. Nem nyugtatott, nem mondott semmi kedveset. Teltek a napok, de engem nem nyugtatott meg semmi, mindig csak a hármas szám volt a fejemben.
Azóta hosszú idő telt el. Jól éreztem, hárman voltuk, mi ketten a párommal és egy számomra idegen.
Most már egyedül vagyok, és sohasem számolok.
Ajánlva egy kedves lánynak, L-nek és üzenem, hogy ne számoljon.
Judit
