Újra becsengetnek. A gyerekek ennek nem örülnek, a szülők érzelmei vegyesek.
Egyrészt nagy könnyebbség a szülőnek az iskola, mert a két és fél hónap szünet menedzselése gyerekfelügyeleti szempontból nem egyszerű. Viszont a kezdődő hajrá, megvenni a tanszereket, erőt és pénztárcát próbáló feladat. Én ezen a feladatkörön már túl vagyok, viszont látom a környezetemben, hogy azért ez a tortúra a szülőknek sok gondot okoz.
Gondoltam, hogy ezen kis írással úgymond már kívülállóként talán adhatok néhány jó tanácsot.
Ne tragédiaként éljük meg, hogy a gyereket iskolába kell indítani, hiszen nézhetjük a helyzetet olyan szempontból is,aminek örülhetünk. Először is van gyerekünk, ami nem biztos, hogy mindenkinek megadatik. A gyerekünk egészséges és okos, hiszen elérte az iskolás kort. Van pénzünk, hogy vegyünk a gyereknek dolgokat. És olyan világban élünk, ahol ezt meg is tehetjük, mert van választék. Ne terheljük a gyerekre a fáradtságunkat, esetleges anyagi gondjainkat és véleményünket az iskoláról. Ne vegyünk a gyereknek drága és felesleges holmikat, csak azért, mert megtehetjük vagy esetleg ezzel szeretnénk valamit kompenzálni.
A gyerek nem fogja érteni, hogy mi bajunk van. Osztozzunk az örömében, ha első osztályba megy, és legyünk rá büszkék, hogy milyen nagy fiú/lány ő már. Ha nem elsős, akkor pedig teremtsük meg neki a jó hangulatot az iskolához, és ne negatív dolgokat sugározzunk felé.
Judit
